London mindenek felett

Élet London felszíne alatt

2014. december 16. 06:57 - blogger24

London története és infrastruktúrája természetesen bőven ad apropót arra, hogy megvizsgáljuk, mi is történik a felszín alatt a világ egyik legnagyobb metropoliszában. Számtalan alagút, katakomba, kormány által épített helység,  használaton kívüli metróállomás és természetesen csatornarendszer rejtőzik a város alatt.

Nem csak a metró van London felszíne alatt

A Thames Tunnel
lejárata

Talán az egyik legfontosabb és legismertebb oldala London föld alatti életének a Temze alatti forgalom. Több, mint 20 alagút halad át a folyó alatt, melyek között van gyalogos-, közúti és vasúti alagút is. Elsőként a 396 méter hosszú Thames Tunnel-t kell megemlítenünk, ami sokáig a világ nyolcadik csodájaként volt ismert. A 19. század elején épült, 1825 és 1843 között, és ez a világ első folyó alatt épített alagútja. A technológia, amit használtak, tulajdonképpen azóta is az alagútkészítés alapja, ugyanis ekkor használtak először pajzsos alagútfúró rendszert (Brunel és Cochrane nevét érdemes megjegyezni ezzel kapcsolatban). Nem kis áldozattal járt az alagút megépítése, hiszen rengeteg pénzt emésztett fel az építkezés, és sajnos emberi áldozatokkal is járt a gigászi terv megvalósítása. Kezdetekben az alagutat a gyalogosforgalomnak és a lovas kocsiknak tervezték, ám a befektetőknek hamar rá kellett jönniük, hogy az alagút nem váltja be a hozzá fűzött reményeket, ezért 1865-ben az alagutat eladták a vasútnak.
Épül a Thames Tunnel

A Thames Tunnel még gyalogos alagútként

Itt már a vasút használja

A Tower Subway
lejárata

Szintén érdekes a Tower Subway, ami egy omnibusz alagútként nyitott meg 1870-ben a Tower mellett. Egy speciális kocsiban 12 ember közlekedhetett a két oldal között. A kocsit árammal mozgatták, és 70 másodperc alatt lehetett átérni az északi és déli oldal között. A járműforgalom azonban rendkívül veszteséges volt, így átalakították gyalogos alagúttá. Az alagút sorsát azonban a Tower Bridge pecsételte meg, mivel a híd ingyenes használata mellett senki nem akart fizetni az alagúton való átkelésért. 1897-ben eladták a londoni közműveknek és azóta is kábelek és csövek futnak keresztül rajta.






A Tower Subway építése

Omnibusz a Temze alatt



Az omnibusz belseje

Kb. 40-50 használaton kívüli metróállomás létezik London alatt. Ezek közül talán a leghíresebb az Aldwych Station, ami több filmben is szerepelt már. Tárgyalások folynak ezeknek az állomásoknak a hasznosításáról, a tervek között szerepelnek boltok, éjszakai klubok és múzeumok, de létezik már jelenleg is olyan cég, amelyik például itt termeszt különböző salátaféléket.

Az Aldwych még aktív korában

Elhagyatva


A Zero Carbon Food a föld alatt termel

A huszadik század első felében a posta is működtetett föld alatti alagutakat, mivel a felszínen a forgalom kezdett elviselhetetlen lenni. 1927-ben indították útjára a "Mail Rail" rendszert, ami csak 2003-ban szűnt meg teljesen.


Mail Rail
Mail Rail

Mail Rail

Az 1830-40-es években a viktoriánus Angliában a temetkezés különös jelentőséget kapott, egyfajta divat és státuszszimbólum lett. Ezért a föld alatt hét temetőt hoztak létre "Magnificent Seven" néven.
Folyók is léteznek London alatt, bár ezek mesterségesen lettek a föld alá terelve. Ilyen a Fleet, a Westbourne, a Tyburn és az Effra. A híres Fleet Street az alatta húzódó folyóról kapta a nevét. Állítólag, ha jól figyelsz, a Charterhouse utcán még hallhatod is a folyót a föld alatt.

A Fleet folyó

A Tyburn

A Westbourne

A higiénia tudjuk, hogy nem volt mindig az ember legjobb barátja, ez Londonban sem volt másképpen. Aztán a 19. században már elkerülhetetlen volt, hogy a város szennyvizét kordában tartsák, ezért kiépítették a híres és lenyűgöző londoni szennyvízcsatorna rendszert, ami téglával kiépített falaival egy építészeti csoda.

A híres és lenyűgöző csatornarendszer
 
A csatornák a föld alatti folyókkal is kapcsolatban állnak

London még sz..ban is rekordokat dönget

Cabinet War Rooms
A kormány építette földalatti bunkerek rendszere természetesen szigorúan titkos, de sejthető, hogy a Whitehall és a Trafalgar tér között létezik föld alatti összeköttetés. Ezek a második világháborúig datálódnak vissza. A londoni metróhálózatról írt cikkemben is volt már róla szó, hogy a világháborúban a légitámadások elől a föld alá terelték London lakosságát. A metró vonala kb. 8000 embernek nyújtott menedéket. A föld alatti bunkerek egy része nyilvános a nagyközönség számára, így meglátogathatjuk azokat a helyeket, ahol maga Churchill is tevékenykedett. A bunkerekben majdnem 300 ember lakott és dolgozott. Volt itt kórház, étkező, de még lőtér is. Legnevezetesebb helye a Térképszoba, ahol a háború néhány nagy kérdését döntötték el. Néhány elhagyott metróállomáson még mindig második világháborús plakátokat találhatunk. A legújabb, és állítólag legbiztonságosabb föld alatti bunker a Pindar, ami 1994-ben készült el, több, mint 126 millió fontért.

Map Room

Churchill kiállítva
 
Termelés a föld alatt a háború idején

Barlangművészet

A Chislehurst barlangrendszer egy kb. 35 kilométer hosszú hálózat London délkeleti oldalán. A barlangot teljes egészében emberi kezek hozták létre, ugyanis már 1250 körül bányászterület volt. Az első világháborúban muníció tárolására használták. Egy időben gombatermesztésre használták, majd a második világháborúban 15.000 ember menedéke lett, saját kápolnával és kórházzal. Az 1960-as években kedvelt fellépőhely volt, megfordult itt David Bowie, Jimi Hendrix, a Rolling Stones és a Pink Floyd is. Természetesen filmeket, sorozatokat is forgattak a barlangban. A barlang falait több helyen is szobrászokra bízták, akik bizarr, misztikus művekkel sokkolják a látogatókat.

Chislehurst

Modern

A Clerkenwell börtön 286 cellával az 1600-as évektől az 1800-as évek végéig működött rengeteg föld alatti járattal, folyosóval. A börtön bezárása után a második világháborúban nyíltak meg újból kapui, amikor óvóhelyként szolgált a régi börtön is. 

Clerkenwell a föld alatt

A Temzét két gyalogosalagúton is átszelhetjük - alulról. A Greenwich és a Woolwich alagutakat kell keresni.
Villamos is haladt át valaha alagúton a Temze alatt. A Kingsway vonal ugyanakkor az 1950-es években be is zárt.

Kingsway, valaha villamosok közlekedtek itt

Kulturális látványosságokat is találhatunk a felszín alatt, mint például a London Bridge Experience, ami London sötét oldalát mutatja be groteszk túlzásokkal.


A föld alatti állatvilág igen változatos. Írtam már a londoni metró saját állatáról, ezen kívül található itt akkora patkánypopuláció, ami talán London emberi lakosságával is vetekszik. De természetesen csótányok, békák, egerek is lakják, valamint skorpiókat és rákokat is lefüleltek már.
Az autók számára a legismertebb alagút a Blackwall Tunnel, ami Blackwall-t és Greenwich-t köti össze, és 1897-ben épült meg. Az 1967-ben épült keleti alagút részben tehermentesítette az eredeti nyugati alagutat.

A Blackwall alagút bejárata
A föld alatti építkezés most is terítéken van London terveiben. Egy kb. 35 kilométeres alagútrendszert, egy körgyűrűt terveznek, ami autók tízezreit terelné a föld alá a forgalmas felszínről. A harmincmilliárd fontos beruházástól természetesen tisztább levegőt remélnek London belvárosában. A tervek szerint a Tower Bridge csak a gyalogosoké és a tömegközlekedésé lesz. A finanszírozást a felszabaduló területek értékesítéséből oldanák meg.

Ha tetszett a cikk, lájkold az oldalt a bal oldalon lévő dobozban, így azonnal értesülsz a legfrissebb Londoni érdekességekről.

Korabeli telefonrendszer
4 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://londonmindenekfelett.blog.hu/api/trackback/id/tr796984563

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vilagpolgar 2014.12.17. 00:27:28

Azt mondjuk nem értem, hogy egy föld alatti alagútrendszertől hogy várhatnak tisztább levegőt. Ami ott keletkezik szmog azt is csak a felszínre tudják kivezetni, magyarul ugyanott vagyunk. Ez az autók a föld alatt dolog szinte több problémát okoz mint amennyit megold...nem véletlen hogy nem is terjedt el.

Louis Cypher 2014.12.17. 11:07:16

Nem egeszen ertem, hogy a Magnificent Seven hogy jon ide. Ez 7 teljesen `normalis` viktorianus temeto, nem a fold alatt vannak.
en.wikipedia.org/wiki/Magnificent_Seven_cemeteries

egyenlítő 2014.12.17. 13:57:41

@vilagpolgar: Azért nem terjedt el, mert kb. 15-ször annyiba kerül, mint egy sima felszíni út, és háromszor annyiba, mint egy emelt pályás. Ellenben az átbocsátó képessége sokkal nagyobb, mert a felszíni épületektől független a sávok száma és nincsenek szintbeli kereszteződések. Ezért az álló járművek által, valamint az indításnál kibocsátott füstgáz is sokkal kevesebb. Ha az elhasznált levegő elszívása mesterséges, akkor az tisztítható, és nem az útpályaszint környezetében terjed, ahol a gyalogosok és kerékpárosok közlekednek.
süti beállítások módosítása