London mindenek felett

London piros buszai

2015. július 30. 12:41 - blogger24

Ha valaki Londont képzeli el maga elé, talán az első jármű, ami megjelenik előtte, az a híres londoni piros emeletes busz. Talán nincs is olyan másik város a világon, ahol ennyire egyértelműen be tudnánk azonosítani a várost egy járművéről. Természetesen a londoni buszoknak is megvan a maga története, és rengeteg érdekességgel büszkélkedhet. Lássuk tehát a double-deckereket és ami mögöttük van.


1829. július 4-e az a nap, amikor minden kezdődött. Ezen a napon gondolta úgy George Shillibeer, hogy elindítja első omnibuszait London utcáin. Az első vonal Paddingtontól a Bankig haladt. Egy teljes út egy schillingbe került. Ez mai áron számolva 5 penny lenne. Ma 2 fontnál olcsóbban nem utazhatunk a buszokon. Az omnibuszokon 22 ember utazhatott egy időben és három ló vontatta a kocsit. Az ötletet sajnos nem mondhatjuk, hogy vérig angol, hiszen Párizsban ekkor már működött ilyen közlekedési eszköz. Napi négy retúr járat működött ekkor.
Tovább
Szólj hozzá!

London legszebb csatornája

2015. március 17. 06:39 - blogger24

A Regent's Canal nem tartozik London elsőszámú nevezetességei közé, mégis az egyik legérdekesebb és leghangulatosabb jelenség Londonban. Ez a kis mesterséges csatorna azért épült meg, hogy összekösse Paddingtont a Grand Union csatornával, ami pedig London és Birmingham között biztosítja a vízi utat.. Közel 14 kilométeren át szeli keresztül Londont, de talán azért nem annyira ismert, mert nem London fő látnivalóinak közelében van. Ugyanakkor a keskeny kanális a rajta álló lakóhajókkal egyedi arculatot biztosít a vízi élet szerelmeseinek.


1802-ben jött először az ötlet a csatorna megépítésére, de 1812-ig kellett várni, hogy a parlament rábólintson. John Nasht bízták meg a tervezéssel, aki nem kisebb dolgok tervezésében vett részt, mint a Regent's Park, a St. James Park, a Buckingham Palota vagy éppen a Marble Arch. A csatorna megépítése során 26 méteres szintkülönbséget kellett legyőzni, amit 3 zsilippel és 3 alagúttal sikerült megvalósítani. Az építkezés 1820-ra befejeződött. Ne felejtsük el, hogy ebben az időben Londonnak még nem volt kiépített vasúti hálózata. A hajókat lovakkal vontatták a part mentén, aminek nyomait még ma is láthatjuk. A vontatáshoz használt kiépített út ma kiváló lehetőséget ad arra, hogy a csatorna mentén csodálatos kirándulást tehessünk.

Tovább
Szólj hozzá!

A híres londoni taxik

2015. március 02. 07:02 - blogger24

Lassan kivégezzük a London 10 legnépszerűbb ikonját, hiszen már írtunk a Tower Bridge-ről, a Buckingham-palotáról, a London Eye-ról, de azért mindig akad valami, amiről egyértelműen London jut eszünkbe. Most egy újabb közlekedési eszköz van soron, még pedig a híres londoni fekete taxi. Ami nem is mindig fekete.



Ha a londoni taxizás történetét el akarjuk mesélni, egészen az 1600-as évekig kell visszamenni, amikor is megjelentek az első, ló vontatta fizetős szállítóeszközök. I. Károly intézkedett, hogy a korábban működő, kb. 20 db kocsi már kevés, és 50 db "Hackney Carriage" szolgálja a népet. A Hackney a francia hacquenée szóból származik, ami több célra felhasználható lóra utal. Az első droszt a Strand-en volt.


1654-ben Oliver Cromwell intézkedései alapján vált külön szakmává a kocsik irányítása. Ekkor már 400 kocsi közlekedhetett Londonban, és a szám folyamatosan nőtt. 1833-ra már nem létezett maximalizált szám. Jelenleg kb. 21.000 taxi közlekedik Londonban.

Tovább
Szólj hozzá!

A Tower Bridge

2015. február 23. 07:05 - blogger24

A Tower Bridge az a szimbólum, ami valószínűleg a legtöbb ember előtt megjelenik, ha Londonról beszélünk. Nem csoda, hiszen nincs a világon még egy ilyen csodaszép és markáns híd. Nemrégiben a legendásabb történelmű London Bridge-ről írtam bejegyzést, most jöjjön a mára már egyértelműen legnépszerűbb híd, a Tower Bridge.


A híd megépítése előtt ezen a részen egy alagúton, a Tower Subway alagúton keresztül folyt a forgalom. Sürgető volt tehát London keleti részén egy új híd megépítése, ami a London Bridge forgalmát is részben átveszi. 1886 és 1894 között épült végül fel a híd a Tower Hamlets és Southwark között Sir Horace Jones tervei alapján. Legfontosabb ismertetőjegyei a két gyönyörű neogótikus torony, valamint felnyitható középső része. Ötven előzetes tervből nyolc év alatt választották ki a megfelelő konstrukciót. Ha a hidat nézzük, azt gondolnánk, hogy a nagy része kő, de igazából a híd vázát kb. 11.000 tonna acél adja, a kő és a gránit csak a burkolat.

A fenti folyosókat arra tervezték, hogy a híd felnyitása idején is folytatódhasson a gyalogosforgalom. Persze annyira azért nem sokan siettek, hogy a sok lépcsőt megmásszák, ezért már 1910-ben lezárták ezt a részt. 1982-ben újból megnyitották a folyosókat a nagyközönség számára, de ezúttal azzal a szándékkal, hogy egy kis múzeumot rendezzenek be a híd történetével kapcsolatban. Nem csak a Tower Bridge-ről találunk itt kiállítást, hanem a világ legszebb és legkülönlegesebb hídjairól is, így például egy táblát kapott a budapesti Lánchíd is.

Tovább
Szólj hozzá!

A Buckingham-palota

2015. február 11. 22:29 - blogger24

A Buckingham-palota az angol uralkodó rezidenciája, ahol jelenleg II. Erzsébet él. Népszerű zarándokhely a Londonba látogatóknak, hiszen London nyüzsgő belvárosában egyfajta monumentális nyugalmat, egyúttal tradíciót sugároz az épület. Nem mindig a Buckingham-palota volt a brit uralkodók lakóhelye, sőt, a trónörökös sem ide fog valószínűleg beköltözni, hanem a nem messze lévő St. James's palotába.


Itt még a Marble Arch a bejárat (1837 körül)
Az épület nem is volt mindig palota, és természetesen nem is így nézett ki, amikor elődjét, a Buckingham-házat megépítették 1703-ban. Buckingham hercegének készült az épület, ami 1761-ben már III. György magánrezidenciája volt, és a Királynő Háza néven ismerték, miután az uralkodó feleségének, Charlotte királynénak szánta a palotát. Folyamatosan növelték, bővítették, ami elsősorban John Nash építész nevéhez fűződik. 1837-től számít hivatalosan a brit uralkodók lakhelyének az épület, első királyi, azaz királynői lakosa Viktória királynő volt. Az épület csak a 20. század elejére nyerte el jelenlegi formáját, amikor is 1911-ben a bejárat előtti udvar elkészült. Érdekesség, hogy régi bejárata az a Marble Arch volt, ami ma a Hyde Park sarkán található, azonban ez a diadalív útban volt a mai legjobban ismert keleti oldali homlokzat kialakításához, ezért kellett elköltöztetni.

Tovább
Szólj hozzá!

A Heathrow reptér kulisszatitkai

2015. február 05. 07:08 - blogger24

Az 1929-ben, eredetileg Great Western Aerodrome néven épített repülőtér ma a világ harmadik legforgalmasabb repülőtere. Természetesen, ha Heathrowra gondolunk, elsősorban nem esztétikai és kulturális alapon kell vizsgálnunk, hanem a számokat. Következzen tehát néhány információ ennek a kis városnak a mindennapjairól.



A London központjától 25 kilométerre fekvő repülőtér évente több, mint 120.000.000 embert szolgál ki. Jelenleg két kifutópályával és hat terminállal rendelkezik, ám egy harmadik kifutópálya építését rengetegen sürgetik. 82 légitársaság üzemel, 180 úti céllal. Negyvenöt másodpercenként száll le vagy fel egy repülőgép.

Tovább
10 komment

Élet London felszíne alatt

2014. december 16. 06:57 - blogger24

London története és infrastruktúrája természetesen bőven ad apropót arra, hogy megvizsgáljuk, mi is történik a felszín alatt a világ egyik legnagyobb metropoliszában. Számtalan alagút, katakomba, kormány által épített helység,  használaton kívüli metróállomás és természetesen csatornarendszer rejtőzik a város alatt.

Nem csak a metró van London felszíne alatt

A Thames Tunnel
lejárata

Talán az egyik legfontosabb és legismertebb oldala London föld alatti életének a Temze alatti forgalom. Több, mint 20 alagút halad át a folyó alatt, melyek között van gyalogos-, közúti és vasúti alagút is. Elsőként a 396 méter hosszú Thames Tunnel-t kell megemlítenünk, ami sokáig a világ nyolcadik csodájaként volt ismert. A 19. század elején épült, 1825 és 1843 között, és ez a világ első folyó alatt épített alagútja. A technológia, amit használtak, tulajdonképpen azóta is az alagútkészítés alapja, ugyanis ekkor használtak először pajzsos alagútfúró rendszert (Brunel és Cochrane nevét érdemes megjegyezni ezzel kapcsolatban). Nem kis áldozattal járt az alagút megépítése, hiszen rengeteg pénzt emésztett fel az építkezés, és sajnos emberi áldozatokkal is járt a gigászi terv megvalósítása. Kezdetekben az alagutat a gyalogosforgalomnak és a lovas kocsiknak tervezték, ám a befektetőknek hamar rá kellett jönniük, hogy az alagút nem váltja be a hozzá fűzött reményeket, ezért 1865-ben az alagutat eladták a vasútnak.
Tovább
4 komment

A Trafalgar tér

2014. november 27. 14:07 - blogger24

A Trafalgar tér kétségkívül London legnagyobb és legismertebb tere, ami kedvelt turistalátványosság, ideális hely a randira, valamint méretéből adódóan számos rendezvénynek, megmozdulásnak ad otthont. Minden bizonnyal az egyik legkedveltebb hely Londonban, e blog írója is itt szeretett bele ebbe a városba igazán még 2002 tavaszán, egy szép estén.


A mai tér helyén korábban a Charing Cross állt, ám 1820-ban IV. György bízta meg a tizenkilencedik század legismertebb angol tervezőjét, John Nash-t, hogy álmodja újra ezt a helyet. Az itt valaha álló istállók elköltöztetése után a tér építése 1845-re fejeződött be Sir Charles Barry munkájának köszönhetően, akinek a neve gyakorlatilag egyet jelent a térrel.


Tovább
Szólj hozzá!

A londoni metró

2014. november 20. 21:27 - blogger24

London infrastruktúrája annyira fontos és korszakalkotó, hogy a taxik, buszok után most a londoni metróról szól bejegyzésem. Nem meglepetés, hogy ez a közlekedési eszköz természetesen Londonban működött először, ugyanis 1863-ban indította az első szerelvényt a város. Jelenleg tizenegy vonalon üzemel a metróhálózat, és nem kevesebb, mint 270 állomás biztosítja az évi kb. 1.230.000.000 utas szállítását. A földalatti Londonban csupán a hálózat 45%-a felel meg ennek az elnevezésnek, ugyanis a fennmaradó rész a föld felszíne felett közlekedik.


Az első alagutakat nem  ma ismert fúrásos módszerrel készítették, hanem először gödröt ástak a földbe, kialakították a szükséges alagutat, majd visszatemették azt. A Tube (cső) elnevezést akkor kapta a londoni metró, amikor már a mai technikájú alagútásással készültek a járatok. Az első szerelvényeket még gőzmozdonyok hajtották, de 1890-re már elektromos árammal hajtott járművekről beszélhetünk - természetesen a világon először itt, Londonban. A 402 kilométeres metróhálózat fokozatosan, évről-évre épült meg, és jelenlegi formáját és útvonalait 1999-re érte el. Az építkezések azonban jelenleg is tartanak, és most is épül új vonal, de több új vonal és több jelenlegi útvonal meghosszabbítása is tervben van. A legtávolabbi terv a Crossrail 2 vonal, aminek építésének befejezését 2033-ra tervezik.

Képek az építkezésről:


Történetének egyik legérdekesebb szakasza a második világháború, amikor az alagutak 1940-től menedékként szolgáltak a bombázások elől. Az alagutakba mentették a Bristish Museum kincseit is. Sőt, az 1980-as években az is kiderült, hogy egy bizonyos szakaszon még repülőgépgyártásra is berendezkedtek. Az alagutakban működtek különleges vonatok, amik ételt és italt hordtak az ott rejtőzködőknek. A brit kormánynak irodái is voltak a föld alatt. Sajnos a légitámadásoktól nem sikerült mindenkit megmenteni a metróval, mivel több állomást is támadás ért, de a legszomorúbb eset a Bethnal Green állomásnál történt 1943. március 3-án, amikor a légvédelmi szirénák megszólalásakor az emberek elkezdtek lemenekülni a felszínről. Tisztázatlan körülmények között állítólag többen elestek, ami végeláthatatlan baleset-sorozatot indított el. A pánik, a menekülés, egymás agyontaposása 173 ember életét követelte.


Érdekességek:

  • 1908-ban használták először az Underground kifejezést az állomásokon, és 1912-ben vált hivatalossá és véglegessé a jellegzetes londoni metró embléma.
  • A metró átlagsebessége 32,8 km/óra. A csúcssebesség 100 km/óra.
  • A reggeli csúcsforgalomban a legforgalmasabb állomás a Waterloo állomás, ahol három óra alatt 57.000 ember száll fel és le.
  • A legkisebb távolság két megálló között egy 260 méteres szakasz Leicester tér és a Covent Garden között, ami 20 másodpercig tart. Érdemesebb gyalogolni, mert a menetdíj így is 4.30 font. A legnagyobb távolság egy több, mint hat kilométeres szakasz Chesham és Chalfont & Latimer között.
  • A leghosszabb mozgólépcső 60 méter, a legrövidebb 4,1 méter. A legtöbb mozgólépcső a Waterloo állomáson van, szám szerint 23. A legelső mozgólépcső 1911-ben könnyítette meg a fel- és leutazást. Kiszámolták, hogy a mozgólépcsők által megtett út évente annyi, mintha kétszer megkerülnénk a földet. A mozgólépcsőkön kívül 164 lift is üzemel.
  • A leghosszabb egybefüggő alagút több, mint 27 kilométer.
  • A legmélyebb állomás a föld felszíne alatt 58,5 méterre található. A legmagasabban az Amersham állomás található, 147 méterrel a tengerszint felett.
  • Évente kb. 70.000.000 kilométert tesznek meg a szerelvények összesen.
  • Az északi vonalon csúcsforgalomban 91 szerelvény szolgálja ki az utasokat.
  • Idáig 4 gyemek született a metrókon, a legelső 1924-ben, legutóbb pedig 2009-ben. A híres amerikai TV-sztár, Jerry Springer a világháború alatt született a menedékként használt alagutakban.
  • A metróhálózat állatvilágában találkozhatunk harkályokkal, siklókkal, karvalyokkal, őzekkel, tarajos gőtékkel és persze különböző férgekkel. Ja, és ne feledkezzünk meg arról a félmillió egérről sem... A földalatti szúnyog is a londoni metró szüleménye.
  • Az Aldgate állomás a pestis eltemetett áldozatai között épült meg, közel 1000 holttest veszi körül.
  • Harry Beck nevéhez fűződik a metrótérkép, amit 1931-ben készített el először, majd folyamatosan frissítette.
  • Mutatványosok 2003 óta adhatják elő műsoraikat a metróvonalakon. Állítólag inkognitóban már Sting és Paul McCartney is fellépett már.
  • Évente 50 öngyilkosság történik átlagosan az alagutakban. A statisztikák szerint délelőtt 11 órakor történik a legtöbb.
  • Az állomások 90%-a a Temzétől északra található.
  • 1987 novembere óra tilos a dohányzás a metró területén, amikor is egy eldobott gyufa okozott tüzet, kioltva 31 ember életét. Az alkoholfogyasztás is tiltott.
  • A legtöbb áldozatot a Moorgate állomásnál történt baleset okozta, 1975-ben, amikor 42 ember halt meg. A szerelvény nem állt meg az állomásnál és az alagút végén falba ütközött. Hogy mindez miért történt, nincs egyértelmű magyarázat, de az biztos, hogy a jármű hibátlanul működött.
  • 1994 óta létezik csak bírság a londoni metrón.
  • A metrónak nagy a mítoszvilága is. Állítólag szellemek járnak a Covent Gardennél, a Farringdon állomáson.
  • Csak újév napján és különleges alkalmakkor közlekedik 24 órán át a metró, mint amilyen például a 2012-es Londoni Olimpia megnyitója volt.
  • Egy tanulmány kimutatta, hogy a föld alatt a levegő 73-szor rosszabb minőségű, mint a felszínen, és 20 perc odalenn az északi vonalon olyan, mintha a egy cigarettát szívnánk el.
  • A legnagyobb metróparkoló Eppingnél van, ahol egyszerre 599 kocsi állhat. Összesen 4134 kocsival rendelkezik a metró.
  • 500 fontot kóstál óránként, ha filmezni szeretnél a metró területén.
  • Tizenkilencezer ember munkahelye.
  • Állítólag több balesetet okozott már a szőlő héja, mint a banáné... (??? brit tudósok... tudjuk!)
  • A legjobb automata-forgalom itt található.
  • A talált tárgyak osztályán ilyen dolgokat is találhattunk már: fogak, koporsó, pad, írógép, fűnyíró, koponya, emberi hamvak.

Gyönyörű bélyegsorozat a londoni metróról

Boldog (?) békeidők... Károly herceg és Diana
8 komment